A SZABADKŐMŰVESSÉG rövid története


A szabadkőművesség eredetéről több legenda és történet ismert. Pontosan meghatározni azonban eddig még senkinek sem sikerült. A yorki irat 1807-ben egyenesen Ádámtól, Káin ágán vezeti le a szabadkőművességet. Tubalkainon, Ábrahámon és Mózesen át jut el odáig, hogy a természettudományos ismeretek és az építészet egyiptomi, kaldeusi hatásra a kiválasztottak csoportjai között terjedt el az egész világon. Az építészetben Tyrusi Hirám jutott el a legmagasabb fokra, ezért őt bízta meg Salamon a jeruzsálemi templom felépítésével. Hirám a munkásoknak szigorú belső rendet adott, páholyokba, műhelyekbe osztotta őket. E műhelyeket a pallérmesterek irányították, akik a főpallértól kapták az utasításokat. A templom felépítése során Hirámot megölték, ezért az épület elkészülte után a kőművesek szétszéledtek, de megőrizték szervezeteiket és a Templom építése során szerzett tudományokat.

Az 1519-ből származó "Kölni okmány" szerint a szabadkőművesség Keresztelő Szent Jánostól ered. Őt a felvirradó világosság hírnökének, a testvéri szeretet elve első vértanújának tekinti és az őt követőket János testvéreknek nevezi. E testvéri társaság tagjai az okmány szerint kórházakat alapítottak, betegeket ápoltak. Fő elveik azt hirdették, hogy ,,szeress minden embert és add meg az Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré." A kölni okmány a titkokról szólva kijelenti, hogy azok csak arra szolgálnak, azonkívül, hogy felismerhessék egymást, feltűnés nélkül jót cselekedhessenek. A János testvérek a XVI. században kezdték magukat szabadkőművesnek nevezni.

Egy következő elképzelés szerint az ókori kelet tudományos ismereteit és a szeretet tanát Keresztelő Szent János tanította. Krisztus tőle kapta meg a világosságot, de ő maga nem volt isteni eredetű, csak olyan bölcselő, mint Pitagorász, Szókratész vagy Arisztotelész. Mint bölcselő sok követendő igazat tanított, de az általa hirdetett tan két részre oszlott. Az egyik, amit a köznép részére szánt, az a keresztény vallásban található meg. A másik a tiszta tan, ami csak a beavatottak számára volt hozzáférhető. Jézus tehát tanítványait Keresztelő Szent János tanára oktatta, míg a világnak szánt tanításokat az apostolok János evangélista útján terjesztették. Az első műhelyekben természettudományos ismereteket tanítottak. Míg az avatatlan a természeti eseményekre csodálkozva nézett és szellemeket hitt ezek mögött, addig a beavatottat szó szerint beavatták a maga fokozatán ezekbe a titkokba.

A kereszténység térnyerésével ezeknek az eszméknek és ismereteknek a terjesztése életveszélyt jelentett. A kőműves céhek viszont, éppen kiváltságaik révén, megfelelő menedéket jelentettek e tanok követői számára. Így mind az egyházi, mind a világi hatalmaktól védettek voltak. A kőműves céhek szívesen fogadták őket, hiszen értettek a gyógyításhoz, a csillagászathoz és a művészetekhez.

Ilyen körülmények között lehetőség nyílt arra, hogy tanaikat terjesszék és továbbfejlesszék. Iskolákat, kórházakat hoztak létre a nagy építkezések színhelyein, és akit alkalmasnak találtak azt beavatták. A céh pártfogóit tiszteletbeli kőművesnek fogadták. A kőművesek, ezen kívül maguk közé vették a szabadgondolkodókat, a vallási fanatizmus üldözötteit, ha különben erkölcsös emberek voltak. Egy idő után, főleg amikor a nagyszabású katedrálisépítkezések kora lejárt, a XVII. századtól fokozatosan kiváltak a tényleges építő céhekből, de azok hagyományait és szimbolikáját átvéve szabadkőműveseknek kezdték magukat nevezni.

Ez utóbbi elképzelést mintegy kiegészíti az a Ramsay által is vallott nézet, mely a Templomosoktól származtatja a szabadkőművességet. Eszerint a keresztes háborúk idején a Templárius lovagok megismerkedtek az ókori filozófiával és természettudományos nézetekkel. Ezek oda vezettek, hogy kezdtek eltávolodni az akkor hivatalos keresztény világképtől. Ezeknek a tanoknak a nyílt hirdetése viszont egyet jelentett volna az egyházzal való szembeállással. Ezt akarván elkerülni a renden belül kialakult egy olyan társaság, amelyik a megszerzett tudományos ismereteket fokozatosan adta át tagjainak. A legendák szerint 1303-ban, amikor a Templomosok elhagyták a Szentföldet a Rend Nagymesterének hajójára nem kincseket, hanem szigorúan őrzött, könyvekkel teli vasládákat raktak. Miután a Templáriusok Ciprus szigetéről Franciaországba visszatértek, a Rend befolyását és vagyonát irigylő világi hatalmak tudomást szereztek erről a belső szervezetről. Ez kiváló alkalmat jelentett a Templomosok elleni támadás megindításához és a rend feloszlatásának eléréséhez. Az eljárás alatt több lovag a rend tulajdonában lévő skóciai Mull szigetre szökött. A lovagok itt felajánlották szolgálataikat III. Róbert skót királynak, aki ennek fejében 1315-ben Szent András néven új lovagi rendet hozott létre. Így a Templáriusok más néven ismét államilag elismertek lettek.

A példákat azért hoztam fel, természetesen meg sem kísérelve a teljességre való törekvést, hogy érzékeltessük milyen szerteágazó eredetmítoszok alakultak ki a szabadkőművesség keletkezéséről. A megtalált okmányokat egyesek megdönthetetlen bizonyítéknak hirdetik a saját álláspontjuk alátámasztására, mások a cáfolatokban addig mennek, hogy azokat közönséges hamisítványoknak, vagy akár a jezsuiták által szerkesztett koholmányoknak tartják. Az igazságtevés szinte lehetetlen. Nem is cél. A szabadkőművesség ős eredete a múlt homályába vész. Mindenki szabadon azt a változatot fogadja el, amelyik meggyőződésének legjobban megfelel. Annyi viszont bizonyos, hogy a szabadkőművesek és egyéb társaságok, amelyek az ókori misztériumokban, filozófiában, az egyiptomi és babiloni csillagászatban, a kabbalisztikában vélték felfedezni az emberiség jobbításának eszközét, elterjedtek voltak Európában.

Az Andersoni Alkotmány pusztán az egységesítés és a modern-kori szabadkőművesség első állomása volt. Az 1723-ban megjelent, az előbbiekben említett, Andersoni Alkotmány szintén Ádámtól vezeti le a szabadkőművesség eredetét és Keresztelő Szent Jánost tartja példaképének.

1717-ben Londonban az Almafához nevű fogadóban négy páholy szövetségre lépett egymással és ezzel megalakult az első Nagypáholy. Ennek neve Grand Lodge of England volt és Anthony Sayer lett a nagymestere.

A Nagypáholy felavatására Keresztelő Szent János ünnepén került sor a londoni Szent Pál-székesegyház udvarában épült a Lúdhoz és Rostélyhoz (Goose and Giridron) címzett fogadóban.

Ezek után egész Európában gyorsan terjedt a szabadkőművesség szellemisége. 1725-ben Párizsban, 1732-ben Szentpéterváron, 1738-ban Drezdában, 1742-ben Bécsben alakultak páholyok. Az első francia Nagypáholy élére 1738-ban d'Antin herceg került, akit annak halála után 1743-ban Bourbon-Condé Lajos követett. A Nagypáholy ekkor még a Franciaországi Angol Nagypáholy nevet viselte és csak a teljes függetlenné válástól, 1756-tól nevezik Grande Loge De France-nak.

Közben 1738-ban XXII. Kelemen pápa az " In Eminenti " kezdetü bullájában kiközösítette a szabadkőműveseket. Már ez sem tudta azonban megakadályozni az eszme terjedését.

A páholyok száma rohamosan nőtt Európában. Jelentőségük abban állt, hogy a felvilágosodás tanainak szellemi központjai voltak. Kazinczy Ferenc szerint "a szabadkőművesség egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből, amelyben el lehet felejteni azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van, amelyben mindenki a másikat testvérnek nézi, csak egy lélek a fontos, a jónak szeretete, amelyben mindenki olvasni, tanulni, majd tanítani tartozik. Igy lesz a páholy az emberiesség legtökéletesebb iskolája."

Nemesek, uralkodók tömegével léptek be a szabadkőműves páholyokba, vagy ha nem, akkor nyíltan támogatták. Részint a nemesség miatt, részint pedig azért, mert a természettudomány eredményeinek értelmezését, a filozófia, a csillagászat kérdéseit és az ércek transzmutációjának keresését csak úgy tudták beépíteni a szabadkőművességbe, hogy létrehozták az úgynevezett magas fokokat. Voltak olyan fokozatok, amelyekbe csak nemeseket vettek fel. A magas fokú rendszer 1736-ban az Edinbourg-i skót rítusú páholynál jelenik meg, ahol már négy fokozatban dolgoztak. Az úgynevezett Clermont féle rendszer már hét fokozatot ismer. A lyoni skót páholy 1753-ban már kilenc fokban dolgozott. 1761-ben Etien Morin pátenst kapott, hogy Amerikában is honosítsa meg a szabadkőművességet. Neki már huszonöt fokozatra volt engedélye, amely akkor magába foglalta a Rózsakeresztességet is. Innen már nincs messze a harminc, illetve harminchárom fokozatot ismerő skót rítusú szabadkőművesség. Minden fokozatnak külön beavatási szertartása vannak, de ezeket ritkán tartották be. Többnyire az első három, a negyedik, a tizennyolcadik, a harmincadik és innen felfele levő fokozatokban végeztek beavatásokat. A többi fokozatot csak szimbolikusan érintették.

A hatalom is igyekezett az eszmét a maga javára felhasználni. A birodalomépítő felvilágosult uralkodók, mint Nagy Frigyes, Lotaringiai Ferenc, Nagy Péter vagy II. József mind szabadkőművesek voltak, csakúgy, mint XVI. Lajos. Támogatta őket Nagy Katalin, Napóleon, Lajos Fülöp és az angol uralkodók is. Néhány kivételtől eltekintve az Amerikai Egyesült Államok elnökei szabadkőművesek voltak.

A Monarchia első páholya 1726-ban Prágában alakult meg. 1731-től, amikor Lotaringiai Ferenc is belépett a szövetségbe a birodalomban is fejlődésnek indult a szabadkőművesség.

Az első magyar páholy 1742-ben Bécsben alakult A Három ágyúhoz néven és francia nyelven dolgozott. A páholyt 1760-ban jezsuita tiltakozásra bezáratták.

Az első tagok között találjuk gróf Bethlen Gábort, gróf Draskovits Kázmért, báró Kemény Jánost. Magyarországon az első páholy, egyesek szerint az 1769-ben Eperjesen lengyel emigránsok által alapított "Az erényes utazóhoz társaság" volt. Mások szerint az első páholy a Seuler Márton által Brassóban 1749-ben és 1750-ben alapított a Három oszlophoz (Zu den drei Saulen) nevű johannita és a Négy Holdhoz (Zu den vier Monden) nevű skót szertartásrendű páholy volt. 1764-ben Nagyszebenben alakult skót szertartásrendű páholy Szent András néven. A brassói páholyok berlini, a nagyszebeni drezdai pátens alatt dolgozott, ez utóbbi egy-négy fokozatban. 1760-ban Selmecbányán már Rózsakeresztes Kör is alakult.

Gróf Draskovits József és Niczky István gróf 1770-ben sikertelenül próbáltak meg egy olyan egységes rendszert kidolgozni és egy olyan önálló magyar rítust létre hozni, amelyik egyesíti a Magyarországon található rítusokat.

A magyar szabadkőműves páholyok voltak a magyar nemesség, értelmiség és polgárság felvilágosult képviselőinek gyűjtőhelyei. Közöttük találjuk a Batthyányiakat, Kazinczyt, Batsányit, Szapáry Jánost, gróf Bethlen Józsefet és Pált, gróf Eszterházy Jánost, gróf Ráday Gedeont.

A XIX. században a szabadkőművesek alapították az első ingyen konyhákat, mentő egyesületeket, patronáltak önkéntes tűzoltó szervezeteket. Az ő közreműködésükkel alakultak az első árvaházak, közkönyvtárak. Nemzeti betegsegélyzők és takarékpénztárak mind-mind szabadkőművesek alapította szervezetek voltak. A vakok intézetének felállítása és az országban való elterjesztése szintén a szabadkőművesek erőfeszítéseinek köszönhetők. A rend tagjai közé tartozott Széchenyi Ferenc, Liszt Ferenc, Türr István, Tüköri Lajos, Kossuth Lajos, Klapka György, Horváth Mihály.

Az 1848-49-es szabadságharc után betiltották a mozgalmat hazánkban és csak a kiegyezés után nyílott mód arra, hogy a páholyokban ismét meggyújtsák a lángokat. 1868. május 25-én Pest-Budán megalakult az Einigkeit in Vaterland nevű johannita páholy, amelyik még német nyelven dolgozott. 1869-ben már magyar nyelvű műhelyek sorában kezdtek el újra dolgozni. Még ebben az évben, május 23-án megalakult "Korvin Mátyás az igazságos" nevű páholy nyitotta meg a skót rítusú páholyok sorát.

Az első Nagypáholyt hét johannita műhely hozta létre 1870 január 30-án Pesten. Mintának a Bayreuthi "Naphoz" Nagypáholy alkotmányát használták fel. Nagymesternek Pulszky Ferencet választották. 1870 május 31-én a Frankfurti Nagypáholy hivatalosan elismerte a Magyarországi János Rendű Nagypáholyt. 1871. január 10-én pedig a Magyar Királyi Kormány engedélyezte a Nagypáholy működését. Ezzel minden akadály elhárult a szabadkőművesség útjából Magyarországon.

1871-ben a skót rítusú páholyok a Grand Orient de France-tól kaptak alkotmányt, így július 22-én megalakult a Magyarország Nagy-Oriense.

Ettől kezdve kisebb-nagyobb szünetekkel, de állandóan napirenden volt a két rítus egyesítésének kérdése. Ennek a gondolatnak legfőbb harcosa a kassai Haladás páholy főmestere, gróf Csáky Tivadar volt. A Haladás páholy már 1870 december 4-én Pesten értekezletet tartott, ahol egyes, a Nagypáholyban dolgozó páholyok küldöttei is részt vettek. A fő kérdés az egyesülés feltételeinek megvitatása volt. A János Rendű Nagypáholy az értekezletről tudomást szerezve tiltakozott annak napirendi pontja ellen, magát a szabadkőművességet látta veszélyeztetve a magas fokozatok által, amelyek a skót rítusú páholyokat jellemezték. Ennek ellenére a páholyok elhatározták, hogy a konkrét kérdések megvitatására újabb értekezletet fognak összehívni. Ezt 1871. június 21-én a szegedi Árpád, a bajai Honszeretet, az aradi Széchenyi és a budapesti Petőfi johannita páholyok küldöttei meg is tartották. Ennek eredményeként egy küldöttséget hatalmaztak meg azzal, hogy tárgyaljanak a skót-rítusú páholyok küldötteivel.

Ennek során másnap 1871. június 22-én a skót-rítusú páholyok vezetőivel aláírtak egy szövetségi okmányt. A János rendű Nagypáholy nem fogadta el az egyesülést, de nem is gátolta a páholyokat abban, hogy kapcsolatot építsenek ki a skót páholyokkal. 1871 decemberében az év utolsó munkájáról felvett tábla már arról tudósította a páholyokat, hogy ,,megalakult a magyarországi skót szertartásrendi Nagy Oriens". A Nagypáholy táblája a következőket mondta ki: "A szabadkőműves nem kutatja testvérének eredetét, nemzetiségét, ne kutassa szertartását, és ne idegenítse el egymástól szertartási különbsége. Ez volt a szándéka ezen egység kötésében a Nagypáholy tisztségviselői testületének. Hisszük..., hogy mindegyik fél halad külön-külön saját szertartása keretében, de nagy céljaink megvalósítása érdekében csak testvért ismer mindenik a külön szertartású testvérben." A kölcsönös elismerés tehát megvolt. Az egyesülésre azonban még 1886-ig várni kellett.

Ez alatt az európai szabadkőművességben is nagy változások következtek be. Az 1870-71-es francia-porosz háború francia vereséggel fejeződött be. Kikiáltották az egységes Németországot. A német páholyok, amelyek közül a poroszok jutottak vetető szerephez, a császárság iránt teljes lojalitást tanúsítottak. Ezért a francia és német páholyok közötti együttműködés megszakadt. A közeledést szorgalmazókat mindkét oldalon a nemzeti érdekek elárulóinak tartották. Fokozta a szembenállást az is, hogy a német páholyok többsége elzárkózott az elől, hogy zsidókat fogadjon tagjai közé.

A francia páholyokat viszont ebben az időben az amerikaiakkal fordította szembe az a körülmény, hogy ott a szabadkőművesség két ágra szakadt. A fehér páholyokba nem vettek fel színes bőrűeket, emiatt a francia páholyok tiltakoztak. Amikor pedig a Grand Orient de France 1869-ben úgy határozott, hogy színes bőrűeket is felvesz tagjai közé, az amerikai páholyok többsége megszakította vele a kapcsolatot. Mindezek után nem meglepő, hogy ellentétek robbantak ki a francia és az angol szabadkőművesek között is. Az első vitás kérdés az Istenben való hit volt. Az angol irányvonal nem elégedett meg azzal, hogy tagjai elismertek egy felsőbb erkölcsi szubsztanciát, hanem konkrét, Istenben való hitet követelt meg. A viták odáig vezettek, hogy a Grand Orient de France törölt alkotmányából minden hitvilággal kapcsolatos utalást. A Világegyetem Nagy Építőmestere elnevezés használatát és a létező Istenbe vetett hit megkövetelését, a lelkiismereti és vallásszabadság nevében a konkrét páholyok hatáskörébe utalta.

A másik fontos kérdés, amiben ellentétek voltak, a gyarmatok megszerzése volt. Az angol Nagypáholy Nagymestere hagyományosan az uralkodó volt. Ebből viszont az következett, hogy az angol szabadkőművesség az uralkodóház és a birodalom érdekeit is szolgálta. Mivel Franciaország a XVIII. század végén és a XIX. században hódította meg gyarmatait, így a francia gyarmatosítók elkerülhetetlenül összeütközésbe kerültek az angol birodalmi érdekekkel. Ez az ellenségeskedés a rendek között is elhidegüléshez vezetett.

1883-ban Magyarországon újra előtérbe került a páholyok egyesítésének kérdése. ,,Három elképzelés merült fel:

1. Teljes összeolvadás, teljesen új egységes szertartással és a magas fokok kizárásával. - Ezt a lehetőséget hamar elvetették.

2. Egy főhatóság alatti szövetkezés paritásos alapon, azaz mindkét fajta szertartásrend érintetlenül hagyásával. Ez időben, tizenhárom skót páholy működött, négyszázötvenkilenc taggal és huszonhárom johannita páholy ezerkettőszázötvennégy taggal. - Ez a megoldás több támogatóra talált, de mégis a harmadik megoldást fogadták el.

3. Teljes egyesülés egy módosított János rendű szertartás alapján, vagyis a skót egy-három fokok beolvasztása a Nagypáholy szervezetébe, de a magas fokú intézmények épségben tartásával."

Elfogadták továbbá, hogy: ,,Magyarország Nagypáholya és Nagyoriense által létrehozott Symbolikus Nagypáholy az első három fokra nézve Magyarországon kizárólagos főhatóságként működik."

Az egyesülés részleteiről egészen 1886-ig tárgyaltak, mígnem március 21-én az összes hazai páholyok részvételével megalakult a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy. Első nagymesternek Pulszky Ferencet választották.

A Symbolikus Nagypáholynak jelentősége abban volt, hogy Közép- és Kelet-Európa egyetlen állandó, működőképes és számbelileg is jelentős Nagypáholya volt. Működése alatt kiemelkedő segítséget nyújtott a szomszédos államokban meginduló szabadkőműves mozgalmaknak. Az egységes magyar szabadkőművesség a századforduló szellemi és politikai erjedésében is fontos szerepet vállalt magára. Páholytag volt Teleki Sámuel, Ráday Gedeon, Eszterházy Mór, csakúgy, mint Jászi Oszkár, Ady Endre, Baumgarten Bernát, Benedek Elek és fia Marcell, Bölöni György, Heltai Jenő, Ady Lajos, a Boncza család több tagja, Kosztolányi Dezső, Supka Géza, Beke Manó, Kunfi Zsigmond, Friedrich István, Wekerle Sándor, Zwack Ákos.

A szabadkőművesek aktív propagandát fejtettek ki az általános és titkos választójog bevezetése, az állam és az egyház szétválasztása, az ingyenes népoktatás, a munkanélküliség megszüntetése érdekében. Felvilágosító tevékenységük fokozására a Társadalomtudományi Társaságban, a Galilei Körben fejtettek ki jelentős tevékenységet. Támogatták a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) választójogi ligáját. Megindították a Világ című napilapot. Kiálltak a lelkiismereti, a szólás és sajtószabadság mellett. Mindezeken felül döntő szerepet vállaltak az Országos Mentőszolgálat létrehozásában is. Rabsegélyező egyesületeket, szeretetházakat, gyermekmenhelyeket hoztak létre. Az ő karitatív munkájuk eredményét dicsérik a süketnémák részére létrehozott otthonok. Bölcsődéket, óvodákat, kórházakat alapítottak, ingyen konyhákat támogattak.

Az első világháború idején a Nagypáholyok saját kormányaikat támogatták. Később, még a háború alatt, próbáltak a béke érdekében kapcsolatokat keresni, de nem sok eredménnyel.

A Symbolikus Nagypáholy 1918 novemberében még lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat, de 1919 márciusában a Forradalmi Kormányzótanács betiltotta működését. A vörös uralom bukása után sem tudott ujjá alakulni a Nagypáholy. Az 1920. május 18-án kelt Belügyminiszteri rendelet pedig ismét betiltotta a szabadkőművességet Magyarországon. Ekkor váltak jelentősekké azok a szervezetek, amelyeket korábban létrehoztak. Ezeken belül legálisan működhettek, ha rituálisan tovább nem is tevékenykedhettek. Ilyen szervezetek voltak a Good Templar Club-ok, az alkoholellenes szervezetek. Ezek egyik kiemelkedő vezetője volt Madzsar József. Ilyen szervezetek voltak még a Rotary Club-ok. Jeles tagjai voltak: Bláthy Ottó, Gundel Károly, Glatz Oszkár, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Szent-Györgyi Albert, Törley Antal. A betiltás ellenére 1928-ban New Yorkban a Kossuth szobor avatásakor a hivatalos delegációnak a szabadkőművesek is tagjai voltak Balassa József nagymester vezetésével.

Ha rituális munkát akartak tartani a rend tagjainak külföldre kellett járniuk, Bécsbe, Pozsonyba vagy Kassára. Rendszeresen látogatták a kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyváradi páholyokat is. Magyarországon is rendszeresen összejöttek; igaz, baráti társaságok, asztaltársaságok keretében, de megőrizték aktivitásukat a szellemi életben. Csécsy Imre, Gábor Andor, Hatvany Lajos, Karinthy Frigyes, Márai Sándor, Vámbéry Rusztem, Márffy Ödön, Kernstock Károly voltak ebben kiemelkedő személyiségek.

Ez alatt Európa több országában a szabadkőművesek ellen valóságos hajsza indult. A Szovjetunióban, 1922-ben, Olaszországban 1925 novemberében betiltották a mozgalmat, tagjait bebörtönözték. A páholyházakat elvették. Spanyolországban, 1928-ban tiltották be a szabadkőművességet, majd a köztársaság alatt engedélyezték.

Franco tábornok hatalomra kerülése után ismét betiltották. Sok páholytagot egyszerűen kivégeztek. Megesett, hogy páholyok teljes tagságát kiirtották, sokszor családjukat sem kímélve. Portugáliában, 1935-ben tiltották be a mozgalmat. Svájcban népszavazást tartottak erről; a hétszázötvenezer szavazóból ötszázezer a betiltás ellen szavazott.

Romániában Goga Octavian tiltotta be 1937-ben a szabadkőművességet nacionalista felhanggal, az erdélyi magyar páholyokra is hivatkozva. Az 1938-as Anschluss Ausztriában is megszüntette a működés feltételeit. A Csehszlovák Köztársaságban 1938-ban, az első bécsi döntés, míg Jugoszláviában az 1941-es megszállás vetett véget a munkának. Franciaországban Petain 1940 augusztusában oszlatta fel a páholyokat. A szövetségesek győzelme a szabadkőművesség számára is a felszabadulást jelentette.

A legnagyobb csapást a német testvérek szenvedték el. Németországban már 1933-ban elbocsátották a szabadkőműveseket hivatalaikból. 1934 januárjában a mozgalmat államellenesnek nyilvánítva, betiltották. A majd százezer tagot számláló német szabadkőművességet csaknem teljesen kiirtották, néhány ezren maradtak csupán. Az óriási véráldozatnak mégis volt egy nagyon fontos eredménye. A porosz militarista, antiszemita vonal megszűnt. Olaszországban szintén súlyos veszteségek érték a mozgalmat. Az angolok megőrizték befolyásukat, míg a franciák a felszabadított területeken már 1943-tól, mikor De Gaulle visszavonta a betiltó rendeletet, ujjá szervezték a páholyokat. Ausztriában, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában és Magyarországon szinte az első adandó alkalommal ismét dolgozni kezdtek a műhelyekben.

Budapesten az ostrom még alig fejeződött be, de március 16-án már megtartották az első szabályos páholymunkát. Az elhunyt Balassa József nagymester helyét Supka Géza vette át. Decemberre Szegeden, Debrecenben, Győrben, Sopronban, Miskolcon és Pécsett alakultak még ujjá páholyok. A Szimbolikus Nagypáholy a New York-i Ehlers Páholy védnöksége alá helyezte magát, amelyik anyagilag jelentős segítséget nyújtott a Nagypáholynak.

Az újra működő szabadkőművességet Csécsy Imre, Devecseri Gábor, Ferenczy Béni, Ignótusz Pál, Márffy Ödön, Reményik Zsigmond, Somló István, Székely Mihály, Vikár Béla, Bernáth Aurél, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Benedek Marcell nevei fémjelezték.

A Közép- és Kelet Európában éppen beinduló szabadkőművességet 1948-49-ben ismét betiltották, amikor a Szovjetuniónak sikerült az általa elfoglalt területeket érdekszférájába vonni. Magyarországon dolgozhattak legtovább. Itt csak 1950. június 12-én tiltották be. Állítólag azért mert Rákosi Mátyás, aki tagja volt a szabadkőművesek által alapított, illetve ujjá szervezett Galilei-kőr-nek, szimpatizált a mozgalommal.

Kérte felvételét a Rendbe, de amikor ezt elutasították már nem lehetett elkerülni a betiltást. Néhány év működés után tehát, ismét be kellett fejezni a munkákat. Hivatalosan a szabadkőművességet nem tiltották be. Az 1950. június 12-én megjelent Belügyminiszteri Rendelet egyebek mellett az ,,egyéb titkos társaságok vagyonának elkobzásáról" szólt. Ezt alkalmazták a szabadkőművesekre is.

Abban az időben azonban minden olyan szervezetnek és pártnak lehetetlenné tették a működését, amelyet a szovjet kommunista irányvonallal szembenállónak minősítettek. Miért éppen az emberi jogok védelmében következetesen fellépő, a diktatúrákkal szemben bátran kiálló szabadkőművesek maradtak volna ki?

Ismét baráti társaságok formájában, mint a parázs a hamu alatt létezett a rend és várt, hogy ha eljön az ideje, ismét megkezdhessék a munkát. A testvérek NSZK-ba, Franciaországba jártak páholymunkára. Az új tagokat szintén itt avatták be, illetve emelték magasabb fokozatokba. Ebben kiemelkedő szerepet játszott a párizsi magyar nyelvű Martinovics Páholy. A lángok újra meggyújtására egészen 1989. augusztus 15-ig kellett várni, amikor Budapesten a III. kerületben a Fő tér 1. szám alatt lévő Zichy kastélyban ismét megalakult a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy. Újjá alapításában jelentős szerepet vállalt magára az Osztrák Nagypáholy. Az újonnan megalakult magyar rend ennek védnöksége alá helyezte magát. Első Nagymestere Galambos István volt. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy védnöksége alatt a szegedi Árpád, a budapesti Deák, az Egyenlőség és a Galilei páholyok voltak az alapító páholyok.

Nem sokkal ezután, 1991-ben, a Le Droit Humain Belga Nagypáholy meggyújtotta a Tolerancia és Testvériség nevű vegyes páholy fényeit Budapest Keletén. 1992-ben a Grande Loge Féminin de France Nagypáholy Nagymesternőjének segítségével, a La Rose des Vents páholy magyar tagjai megnyitották meg Budapesten a Napraforgó nevű női páholyt.

Az 1989-ben és 90-ben bekövetkezett általános kommunista hatalom-vesztésnek köszönhetően, Közép-Európában, noha lassan, de újra feléledt a szabadkőművesség, ez a sokszor üldözött, fenyegetett, fennállása alatt összesen tizenhárom alkalommal pápai átokkal sújtott szervezet, amelyik a vádakkal és rágalmakkal ellentétben soha nem tűzte ki célul a hatalom megszerzését.

De igenis céljának tekinti a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjének terjesztését. Határozottan fellép az emberek bármilyen megkülönböztetése és a diktatúrák ellen. Céljának tekinti a rászorulók megsegítését. Keresi a mindennapok földhözragadt realitásaival és esetlegességeivel szemben az emberiséget összekötő szeretetet. A napi politikától és pártérdekektől független, kizárólag az emberek boldogulását segítő célokért lép fel, a nagy elődök nyomdokain, Benedek Marcell 39 évig érvényben lévő jelszavával: " Rendületlenül ".

És úgy látszik a történelem, megismétli önmagát. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy elismerését az Osztrák Nagypáholy ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az angol előírásoktól eltérő elveket vallókat nem tekinthetik szabadkőművesnek.

Ebből adódóan a francia vonalat követő testvéreket, angol utasításra, nem volt szabad többé szabadkőművesnek elismerni. Azt követelték tőlük, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot az ,,irreguláris" latin szabadkőművességgel. E feltételeket, a teljes lelkiismereti szabadság nevében nem minden testvér tudta elfogadni.

Ezért a Szimbolikus Nagypáholy páholyaiban dolgozó 7 tag kijelentette, a Magyar Symbolikus Nagypáholyt a Magyarország Nagyoriense Nagypáholy és a Magyarországi János Rendű Nagypáholy alapította. Mivel az osztrák diktátum elfogadhatatlan, s az a szabadkőművesség egyetemes eszméivel is ellentétes, az alapító tagok, kilépve az anyapáholyaikból, újjá alapítják az 1871-ben létre jött skót rítusú nagypáholyt Magyarországi Nagyoriens néven.

Ennek első állomása volt az, hogy Franciaország Nagypáholyának védnöksége alatt Universum néven, Szegeden 1990. március 4-én páholyt hoztak létre

Az új páholy skót rítus szerint kezdte meg a munkáját, ellentétben a Magyar Szimbolikus Nagypáholy védelme alatt dolgozó johannita páholyokkal. Az 1991.március 21-én megalakult Magyarországi Nagyorienst a Fővárosi Bíróság 1991. augusztus 12--én kelt 9.Pk.65.946/02/ sz. végzésével, 3850-es sorszám alatt, mint társadalmi és kulturális egyesületet, törvényesen bejegyezte.

A megalakult Magyarországi Nagyorienst Franciaország Nagypáholya, a Francia Nagyoriens, a francia Opera Nagypáholy, a Belga Nagypáholy, és a Belga Nagyoriens az 1871-ben alapított Magyarország Nagyoriense jogfolytonos utódjának ismerte el. Ezzel az európai szabadkőművesség történetében, az alapítások dátuma alapján az ötödik Szabadkőműves Rendnek számítunk.

Az alapító páholyok a következők voltak: a Szeged Keletén működő Universum, a Budapest Keletén működő Jászi Oszkár páholy, a Leonardo páholy, és a francia rítust követő Humanitas páholy.

Ezen utóbbi fényeit a Grand Orient de France kebelén belül Tolérance et Fraternitée néven Belfort-ban működő páholy gyújtotta.

1995.márciusában, a Leonardo páholy főmestere megbízására a Nagyoriensbe felvett francia és franciául beszélő testvérekből alakítanak szabadkőműves kört abból a célból, hogy Magyarországon, francia munkanyelvű páholy alakulhasson. Ennek az volt az indoka, hogy a Grande Loge de France kebelén belül mintegy 40 évig dolgozhatott a magyar munkanyelvű, Martinovics páholy. Ezzel lehetővé tették az illegalitásba és az emigrációba kényszerült testvérek számára, hogy a magyar szabadkőművesség lángjait megőrizzék. Az elképzelés szerint, a francia szabadkőművességnek úgy tudták viszonozni ezt a testvéri segítséget, hogy a Magyarországi Nagyoriens kebelén belül, egy francia munkanyelvű páholy nyílik.

A Magyarországon tartózkodó francia testvérek nagy örömmel fogadták a hírt. A 2005 szeptemberében megalakult páholy a francia-magyar testvéri kapcsolatok jelképeként felvette a II. Rákóczi Ferenc nevet.

2006-ban újabb vidéki páhollyal gazdagodott a Magyarországi Nagyoriens. Pécsett alakult meg a Zsolnay páholy.

Még ebben az évben, a történelmi múltra visszatekintő Martinovics páholy megkapta a Grande Loge de France-tól az elbocsátó pátenst, s a páholy, betöltve 40 éves célját, visszatelepült Magyarországra. A páholy 2008-ban ünnepelte alapításának 100 éves évfordulóját.